Anglia, 1588.
A faragott ajtószárnyakon betóduló nemesek és udvaroncok könnyed eleganciával bókoltak a trónus előtt elvonulva, a párok kart-karba öltve érkeztek a trón lábához, a hölgyek pukedliztek, a bőnadrágos urak pedig mélyen meghajoltak. A fogadóterem bejáratából figyelve úgy tűnt, hogy az uralkodó nem is élő ember, hanem egy csodálatosan öltöztetett bábfigura; erre a hatásra még rájátszott az erőteljes arcfestés is, amelyet mindig kétszeres vastagsággal vitt fel, mióta átesett a feketehimlőn. Közvetlenül a kancellár mellett egy szokatlan megjelenésű alak állt, hosszú, hegyesre nyírt szakállával, kereszt alakú fülbevalójával nagy feltűnést keltett.
– Őfelségének tökéletesen igaza van mindenben – mondta. – Sajnálatos félreértés történt, már csak akkor ébredtünk rá, hogy ezek a kalózok spanyolul beszélnek, mikor már ártalmatlanná tettük őket.

A termen most a nevetés enyhe hulláma söpört végig. Az uralkodó a spanyol követ felé fordult:
– Don Alvarado, ha sajnálatos félreértés történt, mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy kiengeszteljük Fülöp királyt, feltéve, ha ő is letesz majd arról, hogy kémeket és katonákat küldjön országainkba.
Mielőtt a méltatlankodó nagykövet érdemben válaszolhatott volna, az uralkodó már kezének gyors és alig észrevehető mozdulatával intett.
A tengerész a torkát köszörülte:
– Engedje meg Felség, hogy bemutassam… ezt az apró ajándékot, amelyet az Ön tiszteletére, a hatalmas Maja-birodalom legfényesebb városai ajánlottak fel: Calakmul, Mayapan, és Tikal!
– Megadjuk az engedélyt Sir Raleigh! – mondta hűvösen az uralkodó. – Lássuk, mit hoztál ezúttal a szórakoztatásunkra!
Az összecsapta kezét:
– Chichen Itza templomának ajándékát!

A tömegben valahol mozgás támadt, és valaki felkiáltott. Néhányan eltűntek az egyik oldalajtó mögött, majd kisvártatva zaj és csörömpölés támadt, és valamiféle hangos morgás. Az ajtószárnyak kipattantak és két indián lépett a terem közepébe színes gyolcsokban, a kezükben nagy üstökben különféle edények és vázák, aranyozott napkorong és obszidiánkések. A trónszék elé siettek, majd elkezdtek lassan kipakolni. Hamarosan kiderült, hogy mi volt az a különös morgás, mert utánuk jött egy harmadik, óriástermetű férfi is, félmeztelenül, kopasz volt, karjain ujjnyi vastag aranykarpercekkel és maga előtt, egy vasláncon jaguárt vezetett. Az állat akkora volt, mint egy nagyobb farkas, élénksárga bundáján fekete foltokkal, és néhányan, az udvari nép között álmélkodó kiáltásoknak adtak hangot, ahogyan a fenséges bestia végig lépdelt a hatalmas terem padlóján. Hallatszott az éles karmok ütötte csikorgó nesz, ahogy a jaguár néhányszor megcsúszott a síkos felszínen. Ilyenkor a szemét forgatta, és száját kitátva rábömbölt a bámészkodó közönségre, az izmos kar azonban, amely pórázát tartotta, azonnal visszarántotta a vadállatot, ami meghunyászkodva simult gazdája lábához.

Pető Zoltán: Az uralkodó vendégei

Kvízkérdés:
Ki, azaz melyik történelmi személy lehet a kvíznovellában szereplő uralkodó?