Klió: A herceg

A nap éppen készülődött lenyugodni, távolra nyúlt már a király árnyéka. Kardkán Vajk támasztotta kezeit a párkányon, és a távolba tekintett. Nem volt már fiatal, de még nem érezte ősei hívását sem. Ő volt az első a birodalom élén, így ő volt mindenki apja. A sok lakón kívül persze volt még egy vérszerinti fia is. Egy fia, aki csak most lépte át a férfikor küszöbét. Vajk szemeivel most is őt kereste. A herceg, aki lent a völgyben menetelt liliomos lobogóval a kezében, vidáman nézett fel az apjára, aki csak intett neki a jobb kezével. A király fejében ezernyi gondolat áramlott. Hirtelen egy fehér galamb telepedett le mellé a párkányra, és kíváncsian méregette őt.
– Pont olyan vagy, mint ő – meredt Vajk a messzi erdőre.
Eközben az ifjú herceg leszúrta egy tisztásra a liliomos lobogót, majd felnézett az égre.
– Gyönyörű az idő, nem jóuram? – adott át egy kardot a hercegnek az egyik szolga. A fiú nem nézett rá miközben átvette.
– Ma vadkanra vadászom, hogy jó apám örüljön. A véneink szerint csak az lehet igazi úr, aki legalább egy vadkan életének véget vetett – ült fel a herceg a lovára.
– Hát persze, ez így van rendjén… ifjú hercegem – felelte ismét a szolga sűrű bajsza alatt mosolyogva.

A fiú vígan lovagolt az erdő belseje felé, hűséges agarai már messziről megérezték a zsákmány utánozhatatlan illatát, de eleinte csak kisebb fajdok, fácánok akadtak az útjukba. Aztán egyszer csak egy fiatal szolga ugrott a lovával a herceg elé.
– Ejnye, fiú, hát nem látod, hogy urad és parancsolód van az úton! – kiáltott rá a herceg.
– Jó uram, nagy hírt hozok, az imént a bokrok alján tört ágakra bukkantam és karcos nyomokra. Nagy vad van a közelben – hajolt meg szégyenlősen a szolga.
– Akkor mire vársz, utánam! – rántotta meg a kantárszárat a herceg.

A király még mindig a távolba nézett, a galamb pedig már rég elrepült. Egy szolga súgott a fülébe valamit, a gyertyák lángja ekkor hirtelen kialudt. Vajk úgy állt ott, mint egy kísértet. Rémképzetei támadtak, amiben egy gonosz arcú démon nevetett rá a magasból, a fia holteste felett.
– Uram, királyom egy vadkan volt – szólt ijedten a szolga.
– Szóval egy vadkan, melynek vastag bajsza van, szájában kardél csillog a sötétben. Egy vadkan, amely nem tart méltónak. Egy vadkan, mely szerint nem vagyok testvér – morogta magának.
– Uram?
– Most jól figyelj! Mindent pontosan úgy fogsz tenni, ahogy az az én szavam szerint el van rendelve! Világos? – dörrent rá Vajk a szolgálóra.
– Igen uram! – válaszolta a férfi sűrű meghajlások közepette.

Valahol a távolban még mindig vadászik az ifjú egy vadkanra. Vajk érzi elfáradt, aludnia kellene. Milyen jól esne egy hosszú, mély alvás. Ahogy így bolyongott a rideg folyosókon át, megjelent előtte egy csillag. A csillagból egy mennyei asszony lett, kék leple a földet súrolta.
– Ki vagy ó, nagy asszonyom? – esett térdre Vajk.
– Hazád és fiad védelmezője, ajánld nekem azt, amitől a legjobban tartasz! – felelte a szűz.

Klió: A herceg

Kvízkérdés:
Ki, azaz melyik történelmi személy lehet a kvíznovellában szereplő herceg?